Szolnok-Doboka vármegye, 1876. jún. 19.-1919. jan. és 1940. szept. 5.-1944. okt.: közigazgatási terület a Magyar Királyságban, a Királyhágón túl, Erdély északkeleti részén, a Szamos vízgyűjtő területén. - É-on Szatmár és Máramaros vm., K-en Beszterce-Naszód vm., D-en Kolozs vm., Ny-on Szilágy és Szatmár vm. határolta. - Ter-e 5149,82 km². A Mezőséghez számított DK-i része kivételével - melyen a cegei, kisszéki és széki (egykor halas)tavak találhatók - nagyrészt hegyes, É-i határán a Lápos hg. és a Cibles csoportja 1100-1350 m-es csúcsokkal. - A →vármegyerendezéskor az 1876:33. tc-kel létrehozott ~ településeit az 1877:1. tc-kel jelölték ki. Ezek a volt →Belső-Szolnok vármegye községei, kivéve a →Beszterce-Naszód vármegyébe kebelezett Csépán, Entrádám, Luska, Magyarnemegye, Oláhnemegye, Oláhnémeti, Priszlop és Tóhát; a volt →Doboka vármegye községei: Alsótök, Aranyosmóric, Árokalja, Boncnyíres, Bödön, Búza, Cege, Cente, Csákigorbó, Császári, Dellőapáti, Doboka, Ents, Erdőszombattelke, Esztény, Feketelak, Fellak, Felsőtök, Füzes, Füzesszentpéter, Göc, Hesdát, Igrice, Kalocsa, Kapor, Kecsed, Kecsedszilvás, Kecskeháta, Kékes, Kendilóna, Kentelke, Kerlés, Kétej, Kisdevecser, Kisiklód, Kisjenő, Komlósújfalu, Köblös, Kötke, Lozsárd, Magyarborzás, Magyarderzse, Mányik, Melegföldvár, Mikola, Mohaly, Moró, Nagydevecser, Nagyiklód, Noszoly, Oláhvásárhely, Ónok, Páncélcseh, Paptelke, Poklostelke, Pujon, Récekeresztúr, Sajókeresztúr, Sajómogyorós, Sajószentandrás, Sárvár, Szarvaskend, Szászcegő, Szászmáté, Szászszentjakab, Szászújfalu, Szászújos, Szászzsombor, Szekuláj, Szentegyed, Szentgothard, Szentkatolnadorna, Szentmárton, Szentmiklós, Szótelke, Tótfalu, Tötör, Vajdaháza, Vajdaszentiván, Veresegyháza, Vice, Vízszilvás, Völcs; a volt →Kővár vidék közs-eiből: Aranymező, Berence, Blózsa, Brébfalva, Büdöspataka, Csernefalva, Csokmány, Csokotes, Csula, Dióspatak, Drágavilma, Fonác, Frinkfalva, Garbonác, Groppa, Gyertyános, Ilondapataka, Kápolnokmonostor, Kisberszó, Kiskörtvélyes, Kisnyíres, Kissolymos, Kovácskápolnok, Kozla, Kötelesmező, Kucsulát, Lackonya, Lemény, Letka, Magura, Mályán, Nagyuny, Pirosa, Plopis, Pojnicza, Preluka, Purkáriu (Purkerecz), Resztolc, Révkörtvélyes, Románfalva, Russor, Sásza, Szakatura, Szelnice, Szentkápolnok, Toplica, Vád, Zsugásztra, valamint Szamosújvár (1876-ig sz. kir. város) és Szék (1876-ig kiváltságos város, azután nagyközs.). Székhelye a kk. erdélyi sószállító út kiindulóhelye, az egykori nemes város Dés. 7 járásra osztották: 1. dési, 2. szamosújvári, 3. csákigorbói, 4. nagyilondai, 5. magyarláposi, 6. bethleni és 7. kékesi járásra. Dés (7730 lakossal) és Szamosújvár (5800 lakossal) rendezett tanácsú város, 4 nagy és 313 kisközsége, 123 pusztája és telepe alkotta. Községei kicsinyek, csak 8-nak volt 2000-nél több lakosa. ~ az ogy-be 7 képviselőt küldött. - Lélekszáma 1880: 193.667 fő, ebből 31.559 (16,3%) m., 4604 ném., 146.135 (75,4%) oláh, 3114 cigány. 1881: alapították helyi tőkével a Szamosvölgyi-vasút Rt-ot, elsőnek az Apahida-Dés vonalat építették meg, 1884: átadták a Dés-Beszterce vonalat, amit Zilahig bőv., ezzel kétfelől csatlakozott a MÁV vonalaihoz. 1882: elkészült a Dés-Désakna sóbányai iparvasút, hossza 166 km. - 1890: 46.013 lakóházában 217.550 fő élt; közülük 38.961 (17,9%) m., 6234 ném., 255 tót, 166.806 (76,7%) oláh és 5294 egyéb; 8670 (4%) r.k., 133,198 (61,2%) g.k., 1358 örm. kat., 1941 ev., 27.283 (12,5%) ref., 173 unit., 35.032 (16.1%) g.kel. és 9890 (4,5%) izr. A nem m. ajkúak közül 10.271 (5,7%) beszélt m-ul. A m-ok közül 20.206 (51,9%) beszélt oláhul is, az oláhok közül 7610 (4644 férfi, 2966 nő) 4,6% beszélt m-ul is, főként a városlakók. 82.038 épülete közül 315 tp., 230 isk., 8 isk. és tp. egy fedél alatt, 34.556 gazd. épület, 280 ipari épület. 6 takarékpénztár és 9 biztosító int. 351 fő (ebből 248 képesített) oktatott 355 isk-ban (ebből 10 r.k., 214 g.k., 30 ref., 6 ev.): Szamosújvárt 1 g.k. hittani int., 1 főgimn., 1 tanítóképző int., Désen 1 algimn., 2 ipari és keresk. isk., 2 polg. isk., 338 el. népisk., 8 kisedóvó, 1 árvaház és 1 börtönisk. A népisk-k közül 68 m., 6 ném., 266 oláh tannyelvű; a 372 tanító közül 118 okl. nélküli, 97 nem tudott m-ul oktatni. A szellemi élet csak Szamosújvárt és Désen létezett. 1890: Mo-on Hunyad vm. után ~ban volt a legtöbb analfabéta: a 6 éven felüli férfiaknak 78,8%-a, a nőknek 87,9%-a; a tanköteles gyermekeknek 41,6%-a nem járt isk-ba. 1900: 237.134 fő lakta. - 1910: településneveit törzskönyvezték. Ter-e ekkor 4786 km², 52.641 lakóházában 251.936 fő élt (a 63 vm. között ter-ileg a 21., népessége szerint a 30.), népsűrűsége 52,6 fő/ km². Ebből 52.181 (20,71%) m., 6902 (2,74%) ném., 42 tót, 189.443 (75,19%) oláh, 154 ruszin, 9 horvát, 7 szerb, 3198 egyéb (főként cigány), m-ul beszélt 71.491 (28,38%) fő; 10.522 (4,18%) r.k. [ebből 1100 örmény szert. kat.], 155.364 (61,67%) g.k.; 23.230 (9,22%) ref., 2182 ev, 233 unit., 38.608 (15,32%) g.kel., 12,797 (5,8%) izr., 10 egyéb vall. - Az oláh csapatok 1918. XII. 24: megszállták Kolozsvárt, XII. 26: Dést. Berthelot fr. tábornok az oláh csapatok és a kb. 3000 fős m. véderő összecsapása elkerülésére XII. 31: Kolozsvárt megállapodott Apáthy Istvánnal (1863-1922), a Károlyi-kormány erdélyi főkormánybiztosával az újabb, Nagybánya-Dés-Kolozsvár demarkációs vonalban (Apáthy-Berthelot-vonal) és 15 km széles semleges zónában. 1919. I. 22-re az oláhok a Máramarossziget-Zilah-Csucsa-Zám vonalig előnyomulva elfoglalták ~t. A →trianoni béke ~t Ro-nak ítélte, ahol 1925-26: az oláh közigazg. reform ~t megszüntette, kb. 750 km2-rel kisebb ter-en 1925. VI. 14: létrehozta →Szamos megyét. - 1940. a II. →bécsi döntés egész ~t Mo-nak ítélte. Az 1918-asnál szűkebb határok között 4067 km²-en szervezték újjá. Az oláh időszakban elcsatolt részek közül bekebelezték a Naszódhoz csatolt falvakat; 15 községét Kolozs, 18-at Szatmár, 14-et Szilágy vm-hez, Jóháza szatmári falut ~hez csatolták. Az 1919-es ter-énél 105 km²-rel kisebb ~t a bethleni, dési, kékesi, magyarláposi, nagyilondai és szamosújvári járásra, Dés és Szamosújvár megyei városra osztották. - Lélekszáma 1941: 240.579 fő, ebből 57.364 (23,84%) m., 1770 ném., 18 tót, 172.918 (71,87%) oláh, 54 ruszin, 3 horvát, 1 bunyevác, 2 szerb, 3815 (1,58%) cigány, 4503 (1,87%) zsidó, 131 egyéb; 10.977 (4,56%) r.k., 147.947 (74,6%) g.k., 34.313 (14,26%), ref., 29.947 (12,45%) ev., 33 unit., 589 bapt., 342 g.kel., 5385 (2,24%) izr., 316 egyéb. Désen (az 1942: hozzácsatolt Désaknával) 2633 házban 16.353 lélek, Szamosújvárt 1941: 6340 lakos. Az 1944. III. 19-i ném. megszállás után ~ zsidó lakosságát V. 3: gettókba zárták, V. 15-VI. 7: ném. koncentrációs táborokba hurcolták. - 1944. XI: a szovjet és oláh csapatok bevonulása után visszaállították a bécsi döntés előtti határait, folytatván a m-ellenes pol-t; az oláh belügymin-nek az É-erdélyi polgármesterek kinevezéséről 1945. VI. 23: megj. 8626. sz. rendelete kiadása után az akkor még m. többségű Kolozsvárt, Szamosújvárt és Désen már csak az alpolgármester lehetett m. 88

A parasztbirtok állapota Somogy-, Kolozs-, ~ és Torontálmegyékben. Bp., 1886. - Kádár József: ~ nevelés és okt. ügyének tört. 1000-1896. Dés, 1896. - Kádár József. A deési kaszinó tört. Uo., 1897. - Kovács Gy.: Tallózás Désakna bánya-nagyközség múltja és jelenéből. Uo., 1897. - ~ monografiája. 2-7. köt. A vm. közs-einek részletes tört. Tagányi Károly, Réthy László adatgyűjtése alapján írta Kádár József. Uo., 1900-05. - ~i Irod. Tört. és Ethnographiai Társ. évkv-e. 1-3. köt. Uo., 1900-02. - Szongott Kristóf: Szamosújvár sz. kir. város monográfiája 1700/1900. 1-4. köt. Szamosújvár, 1901-03. - Horváth Emil, br.: ~ összes, érvényben levő szabályrendeletei. Közreadta. Dés, 1903. - Parádi Ferenc: Egy vidéki kórház múltjából. A ~i Rudolf-közkórház jegyzőkv-ei alapján. Kolozsvár, 1911. - 1910. é. népszámlálás. Bp., 1912:448. - Az Erdélyi Múz. Egyes. vándorgyűlése (Dés, 1942: Makkai László: ~ magyarsága; Balogh Ernő: ~ földje; Angyal Dániel: ~ birtokviszonyai) - M. stat. zsebkv. 1843:48. - ~ magyarsága. Szerk. Szabó T. Attila. Dés-Kolozsvár, 1944. - Korunk 1992:9. sz. - Vofkori 1996:44.